Kár, kár... A csendben elhatalmasodó varjú mániám első kézzel fogható darabja ez a példány, ami már az ablakból pislog a nagyvilágra. S a nagyvilág is rápislog, ami nem nehéz, ugyanis épp egy buszmegálló van előttünk. Hehe. A méretei miatt is szembeötlő, 50 cm-re sikeredett. Eredetileg valamivel, sőt jóval kisebbet szerettem volna készíteni, de Bálint fiam rábeszélt egy nagyobb darabra, először sajnáltam az alapanyagot, amiből még annyi minden készíthető, nem beszélve a belekerülő tömőanyagról, ami végül is nem is volt olyan sok, mert inkább lapos formájú lett, mint pufók. Így készen látva, már nagyon örülök, hogy hagytam magam rábeszélni.
Az eredeti szabásminta Tennessee Ridge Primitives Szt. Patrik napi varja. Ezt az este szabtam, varrtam, majd kifordítva néhány órára fekete színű textilfesték sós vizébe áztattam. Amitől nem lett koromfekete, de remek alapszínt szolgáltatott a további festéshez. Reggelre megszáradt. Következett a tömés, a tömőlyukak bevarrása, tűzés. A két szárnyat és a testet akrillal festékezett szivaccsal dörzsöltem át, fekete, fahéj, meleg barna és kevés cseresznye színnel a rozsdaette hatás végett. A szemei egy régi nyári ruha kopott gombjaiból lettek, némi barnával sötétítve a közepén csillogó csontszín alapot. Végül összevarrtam és egy helyes őszies dekorációval akasztottam az ablakba. Későbbiekben csak a megfelelő szezonális kiegészítőit kell kiválasztani hozzá, és maradhat is a helyén.